MES�K, AMELYEK ROSSZUL V�GZ�DNEK

ELS� MESE

A kisdi�k buzg�n tanult. Sorra vette a rendhagy� ig�ket, �tism�telte a ragoz�st, a hajtogat�st. Majd a mondattant lapozta f�l. K�l�n�s figyelmet ford�tott a mondathangs�ly c�m� fejezetre, amelyet eddig nem tudott kit�n�re, csak j�ra. Azut�n becsukta a k�nyvet, �s m�sikat vett el�.

Megint neki akart fogni a szorgos munk�nak, amikor halk l�pteket hallott a h�ta m�g�tt. H�tran�zett. Egy sz�p sz�ke le�ny ment arra, a di�k - aki m�gse volt annyira kicsiny, hogy egy le�ny sz�ps�g�t meg ne tudta volna becs�lni - megn�zve a le�nyt, �gy sz�lt mag�ban:

- Sz�p egy le�ny!

De tanulni kellett, mert m�snapra a tan�r nagy felel�st helyezett kil�t�sba, �s � nem t�r�d�tt t�bb� a sz�ke le�nnyal.

Egy m�sik k�nyvet is �ttanult, �s �ppen a harmadikba akart belekezdeni, mikor megint megl�tta a sz�ke le�nyt. A szob�b�l kifel� osont az ismeretlen le�ny, �s a keze tele volt rablott holmival. A kez�ben volt a fi� kis pusk�ja, �r�ja - a legdr�g�bb kincse -, �lomkaton�i �s m�s ilyen �rt�kes dolgok. A fi� sokkal jobban szerette a pusk�j�t, az �r�j�t �s �lomkaton�it, mintsem azokat csak �gy odaadta volna. Ut�nairamodott a le�nynak, ki a l�pcs�k�n lefel� iparkodott. Megfogta �s r�ki�ltott:

- Tolvaj, tolvaj!

A le�ny r�n�zett gy�ny�r� k�k szemeivel, de erre a fi� ereiben megdermedt a v�r.

A le�ny mosolygott:

- �n a hal�l vagyok - mondta -, menn�nk kell.

�s k�zenfogta a fi�t.

J�zsefnek h�tt�k. Feln�tt, �s nem akadt Putif�rn�ja. Mit tehetett? N�gy�l�l� lett.

Megjegyzem, hogy J�zsef nem Budapesten �lt. Komoly meggy�z�d�sem, hogy Budapest megmentette volna J�zsefet a n�gy�l�lett�l. K�nigsberg azonban nem tudta megmenteni. Mert � K�nigsbergben �lt.

A J�zsefek - �me az emberi t�k�letlens�g! - nem b�rj�k el, hogy egy Putif�rn�l h�zibar�tk�nt szerepeljenek, de belebetegszenek, ha e lehet�s�g nem �ll el�. J�zsef teh�t n�gy�l�l� lett. Hirdette az asszonyok megvet�s�t, �s vaskos k�ziratcsom�kban sz�rke elm�leteket dolgozott ki az � kicsinys�g�k mivolt�r�l. Emellett majd elolvadt, ha l�tott egy sz�p le�nyt. A le�nyok azonban nem siettek fel�, mert J�zsef a saj�t hib�j�n k�v�l kopaszodni kezdett, �s semmik�ppen se lehetett mondani j� partinak. Egy J�zsef!!

�s m�gis, egy napon t�zbe dobta a k�ziratait, kivasaltatta a cilinder�t, a szalonkab�tj�t, megf�s�lk�d�tt... �s le�nyn�z�be ment.

Ekkor �tvenk�t �ves volt. M�s vil�g j�rt. M�r senki se hordta a kleodemer�dot, m�g �reg asszonyok sem, s�t, a franci�s f�z� is v�gk�ppen kiment a divatb�l. (Ezt csak az�rt mondom, hogy jellemezzem a kort.) Egy dolog azonban a r�gi maradt, mert a le�ny anyja �gy sz�lt:

- �n igen id�s, uram, a le�nyom nem lehet a feles�ge!

J�zsef hazament, levetette a szalonkab�tj�t, kiszedte a k�lyh�b�l a k�ziratok fekete, hamuv� lett roncsait, �s tollat vett el�. Bele�t�tte a hegy�t a tint�s�vegbe, s nagy bet�kkel fel�rta egy pap�rosra:

"A n�i nem b�nei." �rta �s kiadja: J�zsef.

Azut�n k�s� �jszak�ig �rt.

A kis doktor, miut�n kit�ntet�ssel letette a harmadik orvosi szigorlatot, komolyan kezdett gondolkodni, hogy megh�zasodik. Mi�rt kezdett gondolkodni err�l? - k�rdezheti minden j�zan ember. Nos igen, mert szeretett egy le�nyt, igen, egy le�nyt, akinek szab�lyos �s kerek volt a v�lla, izmos a h�ta (csak kev�s, de anat�miailag igen j�l elrendezett h�jjal), fekete a haja �s fekete a szeme. Sat�bbi.

Egy napon v�gre jegyet v�ltottak.

Ekkor t�rt�nt, hogy a le�ny megsz�rta a kez�t. A kis doktor zsebkend�j�vel sz�r�totta fel a v�rcseppet, mely a r�zs�s, sz�p ujjacska hegy�n sziv�rgott ki, s azut�n lecs�kolta m�g, ami maradt. De ez mell�kes.

A fontos az, hogy m�snap �szrevette a v�rt a kis doktor a kend�j�n. Egyet gondolt. El�szedte a mikroszk�pj�t. Let�r�lgette a nagy�t�lencs�ket, belef�jt a f�nyes, s�rga cs�be, megigaz�totta a csavarokat. Azut�n kiv�gta a v�rfoltot, �s egy apr� �veged�nybe tette. Majd titokzatos kis �vegekb�l �nt�zgetett hozz�, amelyeken ilyen furcsa - szeretn�m mondani, h�tborzongat� - f�l�r�sok voltak l�that�k: C H O - NaOH - C H N S -. �gy dolgozott a kis doktor. Pepecselt, �ztatott, sz�r�tott f�radhatatlanul, �s kukucsk�lt a mikroszk�p cs�v�be. Azut�n �jra kezdte. H�mm�g�tt, izzadt. V�gre kid�lledt szemekkel b�mult maga el�. A reggel is ott �rte, amint a titokzatos nagy�t�g�p mellett gondolkozott. De utolj�ra is hat�rozott, mert m�sk�pp semmi �rtelme se lett volna a sok f�rads�gnak.

Leh�zta az ujj�r�l a jegygy�r�t, bor�t�kba tette, hord�rt h�vatott �s - visszak�ldte.

Ott, ahol a tenger partjain k�k k�d �l - az�rt k�k, mert a sz�razf�ldi por ezt a k�d�t soha be nem piszk�tja: l�v�n a part csupa �les szikla -, �llt egy sz�p, sz�ke fi�. Hatalmas v�ll�, szel�d tejarc� �s aranys�rga haj�. Csak a szemei voltak t�zes feket�k. �s ez ott, a k�k k�d vid�k�n igen k�l�n�s. De egy�bk�nt is, mindenesetre k�l�n�s.

Ez a sz�p fi�, amint ott �llt a parton, �s n�zte a v�gtelen tengert meg a lenyugv� napot - melynek v�r�s sugarai a k�k k�d�t ibolyasz�n�v� v�ltoztatt�k -, egyszerre csak valami �rdekeset l�tott. Egy le�nyfejet, messze, benn a tengerben. Cs�b�t�, gy�ny�r� fej volt. Ragyogva, himb�lva �szott ide-oda az op�lsz�n� hull�mokon. Mosolygott, �s a szeme vill�ma bele�t�tt a fi� sz�v�be. A sz�ke fi� �sszer�zk�dott, azut�n gondolkod�s n�lk�l vetk�zni kezdett. Ledobta ruh�it. Egy p�rat ny�jt�zkodott, v�gigtapogatta a v�ll�n �s a l�bsz�rain izmainak ruganyos, b�tran fesz�l� k�tegeit, �s egy gy�ny�r� fejessel a v�zbe ugrott.

- Be fogom �rni a le�nyt �t perc alatt - mondta mag�ban, amikor a hideg v�zb�l kibukkant, �s sz�vdobogva, ac�los inakkal �szni kezdett. �ri�si csap�sokkal has�totta a b�borf�nyben ragyog� hull�mokat. Ek�zben folyton n�zte a fejet.

Nemsok�ra v�ltania kellett az �sz�st a bal karra. Ez�rt kiss� bosszankodni kezdett.

- Mi az - sz�lott mag�hoz -, hiszen �n egy �r�ig is kib�rom egyik oldalamon.

T�nyleg, m�r egy �r�ja �szott. Azonban a le�nyfej �ppen olyan messze volt, mint az el�bb. Csalogatva, mosolyogva, himb�lva �szott tova, befel�. A fi� pedig n�zte, �s megfesz�tett inakkal folytatta az �sz�st.

M�r lesz�llt az est, �s vak s�t�ts�g volt a tengeren, amikor m�g mindig l�tni v�lte a le�nyfejet, �s erej�t k�ts�gbeesetten �sszeszedve, �szott el�re.

Az eg�sz �jjel irt�zatos f�radt �sz�sban m�lt el.

- Ut�l kell �rnem, ha az �letem b�nja is - mondta a fi� t�bbsz�r, mag�t b�ztatva.

Csak a hajnalt v�rta, a biztos ir�ny miatt. M�r hal�losan ellankadva has�totta a hull�mokat, amikor a hajnal meg�rkezett. Amint az els� sug�r v�gigsiklott a tenger t�kr�n, moh�n kereste szemeivel a le�nyfejet.

�s a le�nyfej nem volt sehol.

Kereste, hol a part, azt se lehetett l�tni: k�r�sk�r�l csak v�z volt. Haragosz�ld v�z.

A fi� cinikusan �gy sz�lt:

- Ezt elhib�ztam. Nem �rtem ut�l, �s az �letem is b�nja!

�s a h�t�ra fek�dt.

A nagyap� m�r igen-igen �reg volt, de az�rt m�gis nagyon tudott �r�lni, amikor tavasz lett. �s naponk�nt t�bbsz�r is gyerekes vid�ms�ggal s�t�lt v�gig a kerten, bicegve, g�rcs�s botj�ra t�maszkodva. Megsimogatta a bokrokat, amelyeken pattogzottak a r�gyek, �s merengve n�zte a v�n f�kat, amelyeknek ragy�s t�rzs�ben az �let er�i �zt�k-hajtott�k tova, f�l az �gak fel� a f�ld k�v�r, friss nedvess�geit. Nagysz�l� sz�rke kalapja al�l mosolygott ilyenkor, mintha csak ezt mondta volna:

- Igen, �let, �let, nagyon sz�p mindez, ha az ember j�l alszik, �s sok kedves unok�ja van.

Nem gondolt a hal�lra, hiszen olyan j�l �rezte mag�t. Annyira benn �lt az �jra�led� term�szetben, hogy a hal�lr�l nem is gondolkozhatott. Mikor reggel megitta a k�v�j�t, �s elolvasta a vid�ki �js�got, nyugodtan, lassan el�kereste a kerti kalapj�t, s ment gy�ny�rk�dni.

M�jus elseje volt; a nagyap� legkedvesebb vir�ga, a v�rv�r�s p�nk�sdi r�zsa meghozta az els� kiny�lt vir�got. Ugyanezen a napon d�dunok�ja sz�letett a nagyap�nak. Hosszan, szeretettel gy�ny�rk�d�tt a vir�gban.

- Leszak�tom - mormolta -, �s elviszem Margitk�nak; megn�zem a kismam�t, �s megn�zem a d�dunok�mat.

El�vette a bicsk�j�t, �s �vatosan le akarta v�gni a r�zsasz�lat. F�lig elv�gta m�r a sz�r�t, amikor �gy �rezte, hogy nagyon gonosz dolgot cselekszik. Megcs�kolta a vir�got, s megviaszolta a sz�rat, bek�t�zte tiszta v�szonrongyocsk�val. Eg�sz nap furdalta a lelkiismeret a tette miatt. Hiszen m�skor is leszak�tott m�r vir�got, de ez most lehetetlen �s gonosz dolognak tetszett el�tte. Reggelenk�nt aggodalmas sz�vvel sietett megn�zni a szeg�ny vir�gocsk�t. N�ha majdnem hangosan k�rlelte:

- Ne haragudjon re�; csupa v�letlen volt az eg�sz: hogyan is gondolhatna egy reszket� �reg ember arra, hogy valakit meg�lj�n.

A r�zsa azonban nem gy�gyult meg. Hi�ba volt minden �pol�s, f�radts�g.

Egy reggelen sz�thullottak a szirmok s�rga, beteg sz�r�r�l. S a levelek is.

Ebben nincs is semmi csod�latos. �s abban sincs, hogy a nagyap� a k�vetkez� tavaszon m�r a f�ld alatt pihent.