Gyönyörű

Sötét éjszakákon magamra maradok,

Ilyenkor az istennek mindenért hálát adok.

Honnan jöttem: a csillagos égre nézek,

Egyedül vagyok, a haláltól iszonyúan félek.

Hisz ez a gyönyörű feketeség, az élet,

Most még véget biztos nem érhet.

A gondolatok templomába megtértek érzéseim,

A hitem segít eloszlatni félelmeim.

Réveteg lappangás, a hőn keresett boldogság,

Megtapasztalom, s elönt a rideg forróság.

A tükör nem csal, gyönyörű vagyok,

Gyönyörű vagy te is, gyönyörűek az angyalok.

Gyönyörű a könnycsepp, mi legördül arcunkon,

Gyönyörű a nap, mi alászáll a vörös alkonyon.

Gyönyörű az érzés, mi hatalmába kerít,

Gyönyörű a virág, mi a mezőn virít.

Gyönyörű Remény, ki játszik velünk,

A fájdalom is, miben gyakran merülünk.

A gyertya vöröslő lángja, mi megéget,

A fagy, mi téli estéken felváltja a meleget.

Gyönyörű a szerelem, a csók, az érintés,

Gyönyörű a gyász, bánat, a temetés.

A szó, mi fehér bőrödet perzseli,

A vöröslő vér, mi testedet élteti.

Gyönyörű az isteni oltár, a templom,

A harag, megbocsátás, irgalom.

A lélek, s irdatlan útvesztője,

A koporsó, halott testednek elfedője.

Gyönyörű a lélegzet, a sikoly, kiáltás,

A hirtelen rám törő hideg szorongás.

A néma csendbe burkolódzó sötét táj,

A csókért remegő édes száj.

Gyönyörű az élet, gyönyörű a halál,

Gyönyörű a szemed, minek döfése eltalál.

Gyönyörű vagy Te, s gyönyörű vagyok én.

A leggyönyörűbb szerelmünk a Föld kerekén.