Az érzelem szolgája

Álmaim mezején papírvirágok nyíltak,

Boldog voltam mindaddig, míg illatoztak.

Keserű könnyeid zápora áztatta el férges földemet,

Megátkozott az, ki addig édesítette életemet.

Arcképed zord és hideg,

Villámot szór gyönyörű barna szemed.

Bánts, verj, tiporj a sárba,

Alázz meg ordítva, kiabálva!

Okozz fájdalmat, csak ne engedj el,

Gyűlölj és szeress igaz szerelemmel!

Nélküled újra és újra meghalok,

A fejemben tanyázó szörnyekkel harcolok.

Rám bilincset a szabadság ver,

Hiányod poharamba mérget kever.

Égess rám sebeket százat, ezret,

Szegelj a szívembe rózsafüzért, keresztet!

Légy te a pokol, mi magának akar,

Te légy az, ki rám halotti leplet takar!

Fagyos csókod olvadjon ki, tüzes ajkad égessen,

Csak a szíved szeressen erősen, erősen.

Minden kínom legyen neked boldogság,

Nekem vágyam a kegyetlen szolgaság.

Parancsolj, ítélkezz, uralkodj rajtam,

De szeress, ahogy én: élve és holtan!